Még szép őszi időnk van. Bejáratunknál virággal köszöntenek a kőládák! Beregi
Szilvia néni képei erről mesélnek.
Még szép őszi időnk van. Bejáratunknál virággal köszöntenek a kőládák! Beregi
Szilvia néni képei erről mesélnek.
A 6. évfolyamos diákjanik "a" és "b" osztálya látogatást tett a Fővárosi Állatkertben, ahol testközelből is megfigyelhették a távoli tájak élővilágát.
Az ÖKO témanap eseménydúsan telt az alsó tagozatnál is. A 4.a osztály tagjai a Rákos-patak partján tettek egy tanulmányi sétát, ezután pedig meglátogatták a Jázmin háziállat-parkot.
A hetedik évfolyamosok összekapcsolták a természet megismerését egy kis testmozgással. Biciklis - rolleres túrán vettek részt, ahol megismerhették a Szilas-patak élővilágát illetve a 17. kerülethez tartozó vizes élőhelyekről oldottak meg feladatokat.
Az idei tanév ÖKO témanapján szerencsére kegyes volt hozzánk az időjárás és napsütéses időben tudtak diákjaink a természetben sétát tenni. Az 5. évfolyamunk a Naplás-tó élővilágát ismerhette meg a tavi séta során.
Kedves diákok, szülők!
Iskolánk az idei év elején ismét kupakgyűjtési akciókba kezd. A gyűjtési akciók környezettudatos volta mellett, célunk az is, hogy beteg gyerekek gyógyulásában segíthessünk. Az első félév folyamán gyűjtött kupakokkal Annának szeretnénk segíteni. Kupakgyűjtő kukáink iskolánk mindhárom szintjén megtalálhatók.
Iskolánkban jó pár éve elindult már a laborfoglalkozás 5. és immár 6. évfolyamon is. A gyakorlatias laborfoglalkozások párja a technika óra, ahol a gyerekek természettudományos és az iskola környezettudatos nevelése is teret kap.
Ötödikeseink elkezdték rendezni az iskolai konyhakeretet, az ültetés hamarosan indul!
Utolsó kommentek